Az Ukrán Kultúra Napja
2017 március 6Március 4-én került sor Budapesten az Ukrán Kultúra Napjának megünneplésére. A rendezvényt az Ukrán Országos Önkormányzat, és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület szervezte a magyarországi Ukrán Nagykövetség támogatásával.
A magyarországi Ukrán Kulturális Napokat a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület kezdeményezte 1998. február 20-án, amikor is a nyugat-ukrajnai irodalom első fecskéje, a népdalokból és rövidebb irodalmi alkotásokból álló almanach, a Dnyeszteri sellő megjelenésének 160. évfordulója alkalmából emléktáblát avatott a budavári, egykori Királyi Nyomda falán.
A sok éves hagyományokat követve, az ukrán kultúra ünnepe a budavári Dnyeszteri sellő emléktábla megkoszorúzásával kezdődött. A Magyarországon élő ukránok minden esztendőben elzarándokolnak ide, hogy merítsenek az ukrán irodalmi írásbeliség forrásából, a Dnyeszteri sellő nemzeti forrásából, és tisztelegjenek az alkotók – Markijan Saskevics, Iván Vahiljevics és Jakov Holovackij előtt.
Az ünnepség a budapesti Belvárosban, az impozáns Duna Palotában folytatódott.
A vendégeket Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke, Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi Rendkívüli és Meghatalmazott nagykövete, valamint Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországon élő ukránok parlamenti szószólója, az Ukránok Európai Kongresszusának elnöke, az Ukránok Világkongresszusának első elnökhelyettese köszöntötte.
Az ünnepi koncertet az Ukrán Országos Önkormányzat égisze alatt működő vasárnapi iskola tanulói nyitották. A legkisebbek a Hopacsok tánckompozíciót adták elő. A nagyobban szavaltak, a lánykar elénekelte Leszja Ukrajinka Zöld dombocskán című versének B. Filc által megzenésített változatát és egy, furulyásokból álló együttes – bandura-kísérettel – ukrán népdalcsokrot adott elő.
Az ukrán gyerekek műsora nagy sikert aratott, amiért köszönet illeti Stefuca Viktóriát, az iskola vezetőjét, továbbá tanárait – Bernáth Viktóriát, Margitics Natáliát, Szavina Ljubovot és Olekszij Jamkovenkót.
A koncert további részében Magyarországon élő ukrán előadók léptek a közönség elé. Többek közt Birtók Gyöngyi énekesnő, akit Macko Mikola kísért gitáron. Színpadra lépett még Bernáth Ferenc gitár virtuóz, Medenci Román énekes zeneszerző és az Ukrán Országos Önkormányzat Ukrán dallamok együttese, melynek vezetője Zán András.
A koncert első részének befejezéseképpen Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke és Vaszil Visivanyuk, Magyarország ivano-frankivszki tiszteletbeli konzulja ismertette.
A jótékonyság könyve elnevezésű nemzetközi szociális projektet.
Lyubomir Huzar, a kijev-halicsi görögkatolikus nagyérsek, a katolikus egyház bíborosa, valamint Pavlo Klimkin, Ukrajna külügyminiszterének támogatásával útjára indult a „Jócselekedetek Könyve” címet viselő szociális projekt.
A bennünket körülvevő jóról szóló 50 legjobb gyermeki igaz történet és 50, gyermekszemmel elkészített rajz a kezdeményezés Irodalmi Bizottsága által kerül kiválasztásra a gyerekek korától, nemétől és lakhelyétől függetlenül.
Az egyedinek számító könyvet a Tallinni Ukrán Kulturális Központban készítik el merített papírból, amit az Ukrajnából származó művek szerzőinek ruhadarabjaiból és növényi magvakból, kézzel varrnak meg.
A kezdeményezés 7 fordulóján keresztül a rendezők azon dolgoznak majd, hogy színes történeteket és rajzokat gyűjtsenek a jócselekedetekről. Alaposan áttanulmányozzák őket, kiválasztják a legjobb műveket és természetesen azokat a szerencsés tovább jutókat, akik részt vehetnek a Projektben. Ezt követően kihirdetésre kerül a gyerekek versenyének eredménye és elkészítenek 100 darab egyedi példányt az úgy nevezett „Jócselekedetek Könyvéből”. A megmérettetés utolsó etapjában pedig 50 darab könyv kerül elosztásra olyan neves könyvtárakban, mint például a Vatikáni Apostoli Könyvtár, a Kongresszusi Könyvtár, a nagy-britanniai Királyi Könyvtár és az egyiptomi Alexandriai könyvtár.
25 egyedi „Nagykönyv” együtt a nyomtatott másolatokkal bemutatásra kerül Ukrajna 25 megyeközpontjában, ahol a hazai könyvtárakat és általános iskolákat is megajándékozzák 1-1 példánnyal.
„A jóság gyerekszemmel” rajzvetélkedő 100 fiatal győztese, a projekt 100 aktív résztvevője és az 50 elmesélő, kiknek történeteik bekerültek a „Jócselekedetek Könyvébe”, a kezdeményezés befejeztével magyarországi nyári üdülésen vehetnek részt.
Ezen felül azoknak az iskolásoknak, akik aktív szerepet töltöttek be a kezdeményezésben, lehetőségük nyílik a „Jócselekedetek Könyvének” bemutatására az 50 ország egyikében, így jelen lehetnek az ünnepélyes átadóceremónián.
A műsor második részében gála-koncerttel léptek a közönség elé a Stankovych fest elnevezésű nemzetközi vetélkedő győztesei. A gála-koncertet Natália Petij-Potapcsuk, a Kárpátaljai Érdemes Akadémiai Népi Énekkar művészeti vezetője és vezető karnagya szervezte. A rendezvényen megjelent Viktória Frolova, a kárpátaljai megyei állami közigazgatási hivatal kulturális igazgatóságának vezetője.
Az első Sztankovics nemzetközi zenei vetélkedő február 9-12. között került megrendezésre Szolyva városában, amely a világhírű elismert művész, az ukrán nemzeti zeneszerzők társaság vezetőjének, Jevhen Sztankovicsnak szülővárosa egyben. A művészúr maga is részt vett a nemzetközi zenei vetélkedő zsűrizésben.
A kezdeményezés fő célja a művészi tehetséggel megáldott fiatalság kibontakozása, és a születendő csillagok felfedezése.
A fesztivál kárpátaljai versenyére közel 500 tehetséges fiatal művész érkezett Ukrajna minden régiójából, azonban „nemzetközi” titulusát a szomszédos Magyarországról és Szlovákiából érkező versenyzők révén nyerte el.
A résztvevők 3 napon át 5 és 25 év közötti 5 korcsoportban mérték össze tudásukat az alábbi kategóriákban:zene, koreográfia, képzőművészet.
A vetélkedőkben mind szóló előadók, mind pedig csoportos tánc- és énekegyüttesek produkciói egyaránt jelen voltak.
A budapesti koncerten színpadra lépett Osztap Scsudlo (hegedű), Szofija Demjanyiv (bandura), Júlia Mandzjuk (zongora), Nagy Iván (gitár), Veronika Nurijeva (cselló), a Viktória Petrivszka, Darina Mackiv, Osztap Scsudlo összeállítású hegedű trió, Iván Neszhodovszkij (oboa), Leszja Horova zeneszerző és énekes, Edera Bondarcsuk (zongora), Tetjana Liszenkó énekes, a Szom Anasztázia és Babics Liliána összeállítású dombra duó, Schreiner Bence (klarinét), Herceg Nikoletta énekes, a Karicska Táncegyüttes, Anasztázia Gyominova énekes, Anasztázia Kuszticka (hegedű), Robert Hrinyuk (esztrád), Vanessza Sztojko énekes, Anasztázia Szom (dombra) és az ungvári Zádor Dezső Állami Zeneművészeti Szakközépiskola szimfonikus zenekara Viktória Szvaljavics-Canyko vezetésével.
A koncert keretében bemutatták a Stankovych fest képzőművészeti versenyén nyertes művek alkotóit és Albina Dovbakot, a képzőművészeti verseny győztesét.
Az ünnepi koncertet a fesztivál ifjú részvevője, a lvovi Anasztázia Csubinszka zárta Az én Ukrajnám című, saját hazafias szerzeményének előadásával.