Bolgár Bolgár
Görög Görög
Horvát Horvát
Lengyel Lengyel
Német Német
Örmény Örmény
Roma Roma
Román Román
Ruszin Ruszin
Szerb Szerb
Szlovák Szlovák
Szlovén Szlovén
Ukrán Ukrán

ORBÁN VIKTORT ELISMERIK BULGÁRIÁBAN

Kevés olyan ország van Európában, ahol Orbán Viktor olyan népszerű lenne, mint Bulgáriában. A magyar miniszterelnök, a neoliberálisokat leszámítva, egyaránt közkedvelt mindegyik politikai pártban, illetve az állampolgárok között is. A róla szóló cikkek és hírek szinte napi gyakorisággal jelennek meg a bal- és jobboldali, valamint a független sajtóban.
A hagyományosan oroszbarát bolgár baloldal vezető politikusai példaként hozzák fel a magyar miniszterelnököt. Képviselőik többször is elmondták a médiában, hogyan lehet Oroszországgal úgy politizálni, hogy ne sérüljön az ország szuverenitása, illetve helyeselték, hogy a magyar kormányfő bírálta az Oroszország elleni szankciókat. A másik oka népszerűségének a baloldalon, hogy az uniós csatlakozásból kiábrándult baloldali szavazók Orbán Viktorban olyan erőskezű politikust látnak, aki szembemegy Brüsszel migránspolitikájával, és nemcsak hazája, hanem az egész közép- és kelet-európai térség érdekeit védi.
A baloldali lapok nálunk államférfiként emlegetik. Cikkeik szerint Magyarország történelmet ír azzal, hogy másodszor is elzavarta az IMF-et, rendbe hozta a pénzügyi csőd szélén álló gazdaságot, megadóztatta a multikat és a pénzügyi szektort, csökkentette a lakosság közterheit, manapság pedig küzd a kontinensünk jövőjét veszélyeztető globalista törekvésekkel szemben.
A jobboldali kormányban és kormányközeli körökben is töretlen a magyar politikus népszerűsége.
A két jobboldali kormány között szoros együttműködés áll fenn, amit a balliberális sajtó a bolgár politika orbanizációjaként emleget. Ez az összehasonlítás azért sántít, mert a GERB-nek (Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért) soha nem volt eddig többségi kormánya. Vagy kisebbségben, vagy koalícióban kormányzott, soha nem volt olyan erős támogatottsága, mint a kétharmados Fidesznek, vagyis az eddigi bolgár kormányoknak jelenleg is kevés a mozgásterük. Ez egyben a bolgár választási rendszer kritikája, mert az arányos választási rendszer a zsarolási potenciállal rendelkező kis pártoknak kedvez: 2009 óta egyetlen kormány sem tudta kitölteni mandátumát, amely értelemszerűen megbénítja a cselekvőképességet. Ezért késnek a létfontosságú reformok.
Brüsszellel szemben is kevés Bulgária mozgástere, hiszen az Európa Tanács az együttműködési és ellenőrzési mechanizmuson keresztül bármikor Szófia orrára koppinthat, a balkáni ország szeretne mielőbb a schengeni övezet és az eurózóna tagjává válni, ezért meg kell húznia magát. Georgi Markov volt alkotmánybíró idén nyáron Danail Kirilovot, a parlament jogi bizottságának fiatal elnökét a bolgár Orbán Viktornak nevezte, amiért kezdeményezte a bírák külföldről történő finanszírozásának a törvényi szabályozását. Az összehasonlítás alapját az szolgáltatta, hogy Orbán Viktor szembefordult azokkal a civil szervezetekkel, amelyek nyomást próbáltak gyakorolni a magyar kormányra.
A kitűnő bolgár–magyar kormányzati kapcsolatokat mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2016-ban mindkét ország parlamentje egyhangúlag megszavazta, hogy október 19-ét a másfél évezredes közös történelmi–kulturális kapcsolatokra való tekintettel a bolgár–magyar barátság napjává nyilvánítsák. Szimbolikus jelentősége volt a két miniszterelnök, Orbán Viktor és Bojko Boriszov közös határszemléjének, amelyet egy éve tartottak a bolgár–török határon.
A bolgár közvélemény döntő többsége helyesli és nagyra értékeli hazánk és Orbán Viktor politikáját. Hasonló eredményekre jutott a Nézőpont Intézet 2017-es, a közép-európai és balkáni országokra kiterjedő közvélemény-kutatása.
Eszerint a bolgár lakosság 89 százaléka elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, a megkérdezettek 54 százaléka szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok, és 63 százaléka szeretne eljutni Magyarországra az elkövetkező öt évben.
A szerző bolgár politikai elemző

Megosztás

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.